Eddig csak szájról szájra terjedt, március végétől a betegek hivatalosan is megismerhetik a kórházak teljesítménymutatóit. Sokatmondó lehet a megismételt műtétek száma, a műtéti fertőzések aránya, a boncolások eredménye vagy az, hány műtétet végeznek az egyik és a másik helyen. Egyértelműen azonban nem lehet kimondani, melyik a jó és melyik a rossz kórház. Az egészségügyi minőségmenedzsmenttel foglalkozó Belicza Éva szerint most nem lesz sok értelmük a kórházmutatóknak, az intézmények ugyanis éppen átalakulnak, és a betegek választási lehetősége is szűkül.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet március végén elkezdi közzétenni a kórházak minőségi mutatóit, mondta az Indexnek Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Az adatokból a betegek is tájékozódhatnak arról, milyen munkát végeznek az egyes kórházakban, és ez segítheti őket a választásban.
Kórházszövetség: Jó, de óvatosan
A Magyar Kórházszövetség örömmel veszi, ha megjelentetik a kórházak teljesítménymutatóit, de csak akkor, ha az adatok hitelesek, és nem vezetik félre a közvéleményt, mondta az Indexnek a szervezet elnöke, Golub Iván. Sajnos láttunk már olyat, jegyezte meg, hogy az egészségügyi reform döntéseihez is olyan nemzetközi adatokat használtak, amelyek önmagukban félrevezetők voltak, és nem illeszkedtek a hazai viszonyokhoz.
Golub Iván szerint fontos, hogy ebbe a munkába a kórházak képviselőit is bevonják. Sajnálattal állapította meg, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet egyelőre nem kereste meg a Kórházszövetséget ebben a kérdésben.
Fontos, hogy csak szakmailag megalapozott, egyértelmű magyarázatokkal ellátott mutatószámokat tegyenek közzé a kórházakról, mondta Horváth Ágnes. Az ugyanis, hogy az egyik kórházban a halálozási arány nagyobb, mint a másikban, önmagában nem mond semmit. Lehet, hogy sokaknak csalódást fog okozni, de a biztosításfelügyelet nem ranglistát fog közzétenni a kórházakról, ilyet ugyanis lehetetlen készíteni.
Jár viszont a betegnek, hangsúlyozta Horváth Ágnes, hogy eldönthesse: olyan kórházban végezzék-e el a sérvműtétjét, ahol egy évben négyszázat csinálnak, vagy a másikban, ahol az övé lesz a hatodik ilyen operáció. Nemzetközi adatok arra utalnak ugyanis, hogy a tévedés esélye kisebb ott, ahol többször végeznek bizonyos műtéteket. Horváth Ágnes szerint az sem mindegy, hogy egy kórházban milyen gyakran fordul elő műtététi fertőzés, ez ugyanis a nem megfelelő higiéniára utalhat.
Elavult adatok
Kezdetben inkább csak a kórházak felszereltségére, az orvosok számára utaló mutatószámokat teszik közzé. A beteg megismerheti, van-e elég szakorvos a kórházában, és később adatokat kaphat arról is, hány ágyas szobákban helyezik majd el. A listák folyamatosan bővülnek, ahogy az újabb összesítések elkészülnek.
Az egészségügyi minőségmenedzsmenttel foglalkozó Belicza Éva szerint azonban a kórházi teljesítményadatok közzététele most félrevezető lehet. A kórházak éppen átalakulnak, megszűnnek, osztályok, orvoscsoportok költöznek át egyik helyről a másikra, így a 2006-os adatok nem sokat mutatnak majd, állítja a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa. Belicza Éva szerint akkor is meg kell gondolni az ilyen adatok közzétételét, ha a jövőben korlátozzák a betegek kórházválasztási lehetőségeit.
Horváth Ágnes szerint azonban szó sincs arról, hogy az április elsejétől megszűnne a betegek választási lehetősége. A területi ellátási kötelezettség a kórházakra vonatkozik majd, nem a betegekre, hangsúlyozta a szakállamtitkár. A beteg kaphat beutalót egy távoli intézetbe is, amelyről előzetesen tájékozódhat. Végső soron teljesen szabadon is választhat magának kórházat, ekkor azonban meg kell fizetnie - legfeljebb 100 ezer forintig - a műtét költségének egyharmadát.
A jó orvos és a jó kórház
Próbálkozások a világban
A kórházi teljesítmény tudományos mérésével az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában régóta foglalkoznak, egyértelmű eredményre azonban nem jutottak. Olyan mutatószám nincs, amelyből kimondható, hogy az egyik kórház jó, a másik rossz.
Az Egyesült Királyságban kb. 15 éves előkészítés után bevezettek egy kórház-osztályozási rendszert. Közel ötven mutatószám alapján a kórházakat négy csoportba sorolták, de ezt csak két évig használták. Belátták ugyanis, hogy a mutatók nem tükrözik egyértelműen az intézmények közötti különbségeket. Az intézmény minősítése helyett a mutatók sokkal alkalmasabbak voltak arra, hogy a tükröt tartsanak a kórházak elé, és segítsenek a munka és a minőség javításában.
Amerikai kutatásokból az is kiderült , hogy a nyilvános kórházi listák ronthatják is a minőséget. A mutatószámok ugyanis csak egy szűk területen jelezték a hiányosságokat, a kórházak ezekre koncentráltak, a többit pedig elhanyagolták.
Angliában próbálkoztak azzal is, hogy a teljesítménymutatóik alapján premizálják a háziorvosokat. Erre az orvosok elkezdtek bűvészkedni a lejelentett betegadatokkal. Amikor az Egyesült Államokban nyilvánossá tették a szakorvosok kezei között meghalt betegek számát, az orvosok nem vállalták a súlyos vagy kockázatosabb eseteket, hogy ne rontsák saját halálozási statisztikáikat.
Ha komolyan vesszük, hogy az egészségbiztosítást fizető beteg egyfajta vásárló, akkor ilyen alapon joga van megismerni, milyen szolgáltatást és milyen minőségben nyújtanak a kórházak.
A teljesítményértékelés eddig leginkább informális csatornákon működött. Megbízható vagy kevésbé megbízható információk alapján adták szájról szájra a betegek, ki a jó orvos, kit jobb elkerülni, és melyik az a kórház, ahonnan az ember kis eséllyel kerül ki élve.
Vajon milyen alapon lehet mérni a kórházakban a teljesítményt, az orvos munkájának minőségét? Látszólag - de csak látszólag - az lenne a legegyszerűbb, ha megnéznénk, hányan halnak meg az egyik kórházban, és hányan a másikban. Ez azonban súlyosan félrevezető. Nem hasonlíthatjuk ugyanis össze a fogászati klinikán és az onkológiai centrumban elhunytak számát. Az egyik kórházban eleve rosszabb állapotú, súlyos betegek érkeznek, kisebb az esélyük a túlélésre.
Esetleg meg lehetne nézni, hogy egy egyszerű rutinműtét (vakbél, epe, mandula) közben hányan halnak meg az egyes kórházakban. Belicza Éva korábban végzett ilyen elemzéseket, és azt találta, az ilyen halálozások olyan ritkák, hogy statisztikailag értelmezhetetlenek. Ha viszont előfordul egy-egy ilyen eset, az szinte mindig megjelenik a sajtóban.
A számok mögött
A szakértő szerint számos más mutató alkalmas lehet a kórházakban végzett rossz munka jelzésére. Ilyen például, ha megnézik, hány műtétet kellett nem tervezett módon megismételni, vagy hány beteget vettek fel a kezelése után rövid időn belül ismét akut ellátásra.
Belicza Éva az OEP-nek jelentett adatokon azt is vizsgálta, hány császármetszést végeznek el a kórházakban. Ezeket az eredményeket elsősorban az egészségügyi szakemberek tudják értelmezni, és kevésbé a betegek. Vannak ugyanis kórházak, ahol az országos átlagnál két-háromszor több a császármetszés.
A sok császármetszés okát azonban csak a számadatokból nem lehet megmondani. Természetes például, hogy egy meddőségi centrumban nagyobb ez a szám. Az is lehet, hogy egy kórház olyan nők ellátására specializálódik, akiknél valamilyen ok miatt orvosilag ellenjavalt a hüvelyi szülés.
Előfordulhat azonban, hogy az orvos kényelme és a hálapénz áll a háttérben. Például a szülész szabadságra akar menni, a hálapénzt fizető kismama szülését azonban még le akarja vezetni, ezért folyamodik ehhez a megoldáshoz. Több kórház óvatos, fél a műhibaperektől, ezért választja inkább a "biztos" császármetszést.
A boncolás eredményei
Érdekes teljesítménymutató lenne, ha kórházanként összehasonlítanák az orvosok által feltüntetett haláloki diagnózist és a boncolás eredményét. Ebből kiderülhet, helyes diagnózis alapján kezelték-e a beteget. Az elemzés bonyolultsága miatt azonban eddig csak a boncolási gyakoriságot számolták ki. Belicza Éva szerint ugyanakkor a kórház igényességére utalhat, ha valahol fontosnak tartják a boncolást, és az eredmények értékelését. A boncolások elmaradásának viszont az is oka lehet, hogy általában kevés a patológus.
A fentiekből látható, hogy ezek a mutatószámok kevéssé alkalmasak a betegek tájékoztatására. Belicza Éva szerint ugyanakkor nagyon hasznosak lehetnek arra, hogy az intézmények elemezzék és javítsák működésüket. A beteget gyakran olyan egyszerű adatok is orientálhatnák, mint hogy egy-egy kórházban hány endoszkópos műtétet végeznek, van-e elég szakorvos az osztályokon, milyen az orvosok és a nővérek egymáshoz vagy a betegszámhoz viszonyított aránya.
Milyen messze van a kórház?
Belicza Éva szerint is hasznos lehet, ha a beteg képet kaphat arról, hogy egy-egy kórházban hány sérvműtétet, mandulakivételt, hályogműtétet vagy nagyobb felkészültséget igénylő csípőprotézis-beültetést végeznek. Önmagában azonban ez az adat sem egyértelmű. Lehet, hogy a kórházban azért operálnak kevés hályogot, mert éppen leépül ez az ágazat, vagy fordítva, éppen most kezdi felfuttatni egy új szakorvos, aki korábban már komoly klinikai tapasztalatokat szerzett máshol.
"Igazából azt sem tudjuk, mit szeretnének tudni a betegek a kórházakról", mondja Belicza Éva. Jó lenne ezért ismerni, milyen alapon választanak a betegek kórházat, ha van választási szabadságuk. Egy szívműtét helyének kiválasztásakor valószínűleg egy beteg sem tudna annak alapján dönteni, hogy az egyik klinikán ezerből három, a másikban ezerből négy beteg hal meg műtét közben.
Lehet az is, véli Belicza Éva, hogy a beteget ezeknél a számoknál sokkal jobban érdekli, mennyire fáj egy beavatkozás, mennyi idő múlva lesz ismét munkaképes, hogy néz ki a kórterem, milyenek a nővérek, vagy mit adnak ebédre. Külföldi felmérések alapján az is várható, hogy az egyik legfontosabb szempont az lesz, milyen messze van a kórház. A szakember szerint ezért az Egészségbiztosítási Felügyeletnek érdemes lenne erre vonatkozó betegelégedettségi vizsgálatokat végeztetnie a kórházakkal, és ezeknek az eredményét közzétenni.
Kommentáld!